Dr. Ecsedy Gábor és Dr. Lőrincz Margit

Ecsedy Gábor (sebész) és feleségem Lőrincz Margit (gyermekgyógyász-gasztroenterológus), 4-5 éve vagyunk tagjai az Egyesültnek.

Barátaink, Ligeti Csák és kedves felesége Zsuzsa hívták fel a figyelmünket a Vojnovich-Huszár Villában folyó magas szintű kulturális rendezvényekre. Már az első házi koncert során a Fodor család kedves, barátságos fogadtatásban részesített bennünket és a Villa rendezett kertje, szobái, berendezései rabul ejtettek bennünket, szinte kulturális otthonra leltünk. A visszatérő vendégek között sok régi barátot ismertünk fel, azóta újakat is szereztünk. Az előadók és a közönség között szinte baráti kapcsolat alakul ki rendezvényről rendezvényre. Mindig szerettem az olyan zenei élményeket, ahol előtte bemutatták a szerzőt és a mű keletkezésének körülményeit, tagolását, ezzel elmélyítették a zene befogadását.

Olyan régi hangszereket is megismertettek velünk, melyeket eddig nem volt módunkban hallani, tanulmányozni. Az énekes és prózai előadások is magas színvonalúak. Nagy élmény, amikor az előadó művészekkel közvetlen, baráti beszélgetést lehet folytatni a koncertet követő, oldott hangulatú fogadások alkalmával. A fogadások családi hangulatát fokozza a Fodor család apraja nagyjának közvetlen részvétele a finomságok elkészítésében és felszolgálásában.

A Villa alkalmas 40-50 tagú konferenciák, nagycsaládi összejövetelek méltó megrendezésére, akár zenei élmények meghallgatásával együtt. Magunk is éltünk már ezzel a lehetőséggel és tervezzük a folytatást a jövőben is. Az előbb felsoroltak miatt léptünk be az Egyesületbe és segítjük, támogatjuk a rendezvényeket szerény lehetőségeinkhez mérten.

X
X