2023.07.01. Myrtill és a Budafok Big Band – Fodor Tamás születésnapi emlékkoncertje.

1998 júniusában Fodor Tamás ötletére vágtunk bele abba a „misszióba”, hogy a Vojnovich-Huszár
Villa mint kulturális és közösségi helyszín legyen a zeneszerető, az irodalomból élő, a találkozásokra vágyó emberek előtt nyitva. Legelső estünk Budafok-Tétény díszpolgára, Jandó Jenő Kossuth-díjas zongoraművész és felesége, Takács Tamara közös estjének adott otthont. Ezen Tamás is hegedült a művészkollégákkal. Azóta eltelt 25 év, és sajnos ez a csodálatos negyed évszázad végérvényesen elmúlt.

Fodor Tamás 2023. július 1-én lenne 55 éves, ezen a napon este egy jótékonysági emlékkoncerten együtt köszöntöttük meg Tamást, és mindazt, amit Vele a Vojnovich-Huszár Villán keresztül is kaptunk.
A kerti koncerten az ugyancsak helyi kötődésű zenész barátaink, a Puskás Csaba vezette Budafok Big Band és Myrtill játszott, megajándékozva a házigazda Fodor családot és vendégeinket is jazz muzsikájukkal.

A koncertet ingyenes volt, de arra kértük a közönséget, hogy lehetőségük szerint támogassák Tamás saját szerzeményének, az Eljöttünk Hozzád című dalciklusnak a megjelenését.

A ráadás szám után egy ősbemutatónak lehettünk tanúi, a zenekar kiegészült Koncz András énekessel és 2 vokalistával, akik előadták Tamás Messzebbre nézz című dalát az Eljöttük Hozzád dalciklusból.

Vojnovich - Huszár Villa
Adatkezelés áttekintés

A cookie-k fontosak a weboldal megfelelő működéséhez. A felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket használunk. A sütik kicsi adatcsomagok, amiket a böngésző tárol. Ennek segítségével lehet például felismerni, hogy voltál már a weboldalon, vagy pontosabb statisztikát készíteni a weboldal látogatóiról.

Kérjük, olvassa el az Adatkezelési tájékoztató cookie-k (sütik) használatáról szóló pontját, amelyben tájékozódhat az általunk használt sütik fajtájáról illetve azok kezeléséről, törlési lehetőségeiről.

A bal oldali menü segítségével áttekintheti a cookie-kat és engedélyezheti egyesével a különböző típusú sütik használatát.