Kemény Henrik-i tradíciót követő klasszikus vásári bábjátékLehőcz Zsuzsa és Takács Dániel előadásában
Esemény leírása
Kemény Henrik-i tradíciót követő klasszikus vásári bábjáték
Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel
előadásában
„Szervusztok Pajtikák!
Elárulok nektek egy titkot: én összevesztem a nagymamucikámmal. Ti már vesztetek össze a nagymamucikátokkal?
Képzeljétek, azt mondta nekem: Ide figyelj, te László, te már elég nagy vagy, te már elég vén kamasz vagy, ne lógjál folyton a nyakamon, hanem eriggy el vándorolni!
Hát én el is indultam mángorolni, és most itt vagyok.”
Vitéz László, a vásári játékok hamisítatlan hőse most az elásott kincset keresi. Közben megküzd a pokolbéli ördögökkel, de még magával a Halállal is – hogy többé ne kelljen félniük az embereknek.
Virtuóz szójátékaival és sokat próbált palacsintasütőjével szórakoztat kicsiket és nagyokat míg világ a világ…
„Korábbi szombathelyi társulatunkkal való munkánk során értettem meg, milyen kifejező ereje van a maszknak, a bábnak: olyan végletes állapotok megmutatására képesek, amelyekre az emberi test korlátainál fogva már nem alkalmas. Így olyan állapotokat és érzéseket is meg lehet fogalmazni általuk, amelyek a színészi test és lélek kifejezőerejét megsokszorozhatják egy színpadi műben. A báb és a maszk egy színházi formanyelv és gondolkodás eszközei, akárcsak a tánc, amelyek lehetőséget teremtenek a színházi alkotóknak arra, hogy kitágítsanak, elemeljenek egy-egy helyzetet, pillanatot, érzést, eltérjenek a mindennapi történések realitásától és érzelmi síkon hozzák közelebb azt a nézőhöz.” /Lehőcz Zsuzsa/
Tervező: Boráros Szilárd
Zenei összeállítás: Takács Dániel
Rendező-dramaturg: Kovács Géza
Játssza: Takács Dániel
Zenei kísérő: Lehőcz Zsuzsa
Időpont
(Szombat) 17:00 - 18:15
Jegyek
Internetes jegyrendelés vagy jegyvásárlás esetén a "Felnőtt" jegyek árából kedvezményt adunk!
Prof. Dr. Hermann Róbert hadtörténész előadásaA Klauzál Társaság szervezésében ***2004-ben útjára indított Történelmi
Esemény leírása
Prof. Dr. Hermann Róbert hadtörténész előadása
A Klauzál Társaság szervezésében
***
2004-ben útjára indított Történelmi szalonsorozatunk idén 20. alkalommal jelentkező estjére meghívott (visszatérő) előadónk: Prof. Dr. Hermann Róbert hadtörténész, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár, Dualizmus-kori Kutatócsoportjának vezetője, a legkorábban (1867-ben) alapított folyamatosan működő hazai tudományegylet Magyar Történelmi Társulat elnöke, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténeti Intézetének volt igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, stb., fő kutatási területei: az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc története, Görgei Artúr élete és kora és a magyar polgári átalakulás története…
*
Tervezett előadásunkban a tizenhárom aradi vértanú közül kötél általi halálra ítélt kilenc tábornokból elsőként bitófán kivégzett bécsi születésű, osztrák nemes Ernst Poelt Ritter von Poeltenberg cs. és kir. huszárkapitányból a szabadságharcunk vezérőrnagyává lett honvédmártírunk életútját ismerhetjük meg…
***
Időpont
(Szombat) 19:30
Jegyek
A belépés ingyenes, az 1 Ft-os jegyár feltűntetése technikai okok miatt szükséges. Kérjük, hogy a pénztárnál válassza a helyszíni fizetés lehetőséget!
Kérjük, adójuk 1%-ával is támogassák a Vojnovich-Huszár Villában a zenei és irodalmi estek megrendezését.
Vojnovich-Huszár Villa Kulturális Közhasznú Egyesület
A cookie-k fontosak a weboldal megfelelő működéséhez. A felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket használunk. A sütik kicsi adatcsomagok, amiket a böngésző tárol. Ennek segítségével lehet például felismerni, hogy voltál már a weboldalon, vagy pontosabb statisztikát készíteni a weboldal látogatóiról.
Kérjük, olvassa el az Adatkezelési tájékoztató cookie-k (sütik) használatáról szóló pontját, amelyben tájékozódhat az általunk használt sütik fajtájáról illetve azok kezeléséről, törlési lehetőségeiről.
A bal oldali menü segítségével áttekintheti a cookie-kat és engedélyezheti egyesével a különböző típusú sütik használatát.
Feltétlenül szükséges sütik
Ezek a cookie-k segítenek abban, hogy a weboldal használható legyen. Ezen sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát, és látogatóink azonosítása nélkül gyűjtenek információt a használatáról.
A szigorúan szükséges cookie-kat mindenkor engedélyezni kell, hogy megfelelően működjön a weboldal.
Ha letiltja ezeket a sütiket, nem tudjuk menteni a beállításokat. Ez azt jelenti, hogy minden alkalommal, amikor meglátogatja ezt a weboldalt, újra kell engedélyeznie vagy tiltania a sütiket.
Marketing célú sütik
Fontos számunkra, hogy tudjuk, mi történik a weboldalunkon. Ebből a célból statisztikai adatokat, beleértve személyes adatokat gyűjtünk a weboldal használata során. Ezek a sütik lehetővé teszik, hogy elemezzük az oldal használatát, így felmérjük és javítsuk a teljesítményünket.
Ez a weboldal a Google Analytics, Ads és a Facebook Pixel segítségével olyan névtelen információkat gyűjt össze, mint például a látogatók száma a webhelyen és a legnépszerűbb oldalak.
Amennyiben engedélyezi ezeket a marketing célú cookie-kat, akkor az érdeklődési körének megfelelő, személyre szabott ajánlatokat tudunk önnek megjeleníteni a különböző felületeken.
A cookie-k engedélyezésével javítja honlapunk szolgáltatásait.