2023, november
Esemény leírása
Korábbi hagyományainkhoz visszatérve ajánljuk figyelmükbe őszi kamarakoncertünket. Megtisztelő számunkra hogy ezen hangversenyeinket rendszerint nagy érdeklődés övezi. A Vojnovich-Huszár Villában valódi otthonra talált ez a
Esemény leírása
Korábbi hagyományainkhoz visszatérve
ajánljuk figyelmükbe őszi kamarakoncertünket.
Megtisztelő számunkra hogy ezen hangversenyeinket rendszerint nagy érdeklődés övezi. A Vojnovich-Huszár Villában valódi otthonra talált ez a műfaj, hiszen itt előadó és közönség karnyújtásnyira vannak egymástól, érezhetik egymás legapróbb rezdüléseit is. Ellentétben a nagy koncerttermek távolságtartásával, itt valódi találkozásra számíthat művész és hallgatósága. A kamarazene műfaja ilyen környezetben kelhet életre igazán.
Ezúttal egy igazi kuriózummal készülünk: Goldmark Károly hegedű-zongra szonátája áll majd az előadás középpontjában. Az ő nevéhez fűződik a Sába királynője című opera és a Falusi lakodalom című szimfonikus mű, melyek Seregi László Makrancos Kata című balett produkciójának zenei alapját képezték. Műveit méltatlanul keveset hallhatjuk.
Hangversenyünket Gliere hegedű-cselló duóival és Haydn Zongoratriójával tesszük kerekké. Ebben Anni Kalioniemi csellista barátunk lesz segítségünkre, akivel a Villa közönsége már több ízben találkozhatott.
Műsor:
Reinhold Gliere: Huit Morceaux – duók hegedűre és csellóra
Goldmark Károly: D-dúr Szonáta zongorára és hegedűre
Joseph Haydn: C-dúr Zongoratrió
Előadják:
Bak Orsolya – zongora, Fodor Dániel – hegedű
Anni Kallioniemi – Cselló
Az est végén egy pohár borral kínáljuk kedves vendégeinket.
Időpont
(Vasárnap) 17:00
Jegyek
Internetes jegyrendelés vagy jegyvásárlás esetén a jegyek árából 20% kedvezményt adunk!
Már nem elérhetőek a jegyek erre az eseményre!